Vállalkozásunk 1994-ben lett alapítva, fő tevékenységünk méretes, exkluzív cipők, valamint gyógy- és ortopéd cipők készítése. A megalakításunktól napjainkig kizárólag egyedi méretvétel alapján több, mint 30 ezer pár cipőt készítettünk és adtunk át megrendelőinknek. Munkánk során sok tapasztalatot szereztünk és szakértelmünket folyamatosan tökéletesítettük.
Cégalapításunk 15. évfordulója alkalmából megnyitottuk Miskolcon (Salétrom u. 15. szám) új méretvételi helyünket, ahol méltó körülmények között tudjuk fogadni az érdeklődőket. Ugyanitt állandó kiállítás keretében megtekinthető a Kovács József cipészmester által készített 217-es méretű óriás gojzer varrott cipő, valamint a wiesbadeni európai versenyen bronz-, ezüst- és aranyéremmel díjazott cipői.
Érdekesség még az itt látható régi cipész szerszámok és relikviák gyűjteménye, mely felidézi egy régi cipészműhely hangulatát.
1940-től Nagyapám csizmadiaként dolgozott, gyermekeit a munkára és e szakma szeretetére nevelte. Nyolc gyermekéből öt - köztük Édesapám is - maradt a kaptafánál.
1965-től napjainkig szüleim méretes cipők készítésével foglalkoztak - a szakmában elismert és megbecsült - nagy gyakorlattal és szakmai tudással rendelkeznek. Gyakorlatilag a cipészműhelyben nőttem fel, megszerettem a cipőket és e szakmát minden szépségével és nehézségével együtt. Iskolai tanulmányaim elvégzése után úgy döntöttem, hogy a családi hagyománynak megfelelően Én is cipészmester leszek. Ennek megfelelően végigjártam a ranglétrát, először cipész majd ortopéd cipész képzettséget, később pedig a mesteri fokozatot szereztem meg.
2008-tól Édesapámmal közösen dolgozunk és szabjuk remekbe az Önök cipőit.
